Laterex
Jobb felső kockák Bal alsó kockák
  • mi-epul
  • 2024.02.28

A második ütembe lépett a veszprémi várnegyed felújítása

Félidőnél tart a Fejér-B.Á.L. Zrt. a hozzá tartozó 12 műemléki épület felújításában. Februárban elkezdődtek a belső munkák.

A veszprémi várnegyed megújítása 18 épületet, mintegy 35 ezer épített és 10 ezer négyzetméter szabad területet érint, melyet a magyar állam támogat. A Veszprémi Főegyházmegye beruházása a 2020-2025 közötti időszakot öleli fel. A történelmi léptékű megújítás első üteme 2023 tavaszán zárult, elkészült valamennyi épület homlokzata és tetőszerkezete, valamint tavaly – az Európa Kulturális Fővárosa Program rendezvényeihez kapcsolódva – több épületet megnyitott a Veszprémi Érsekség a látogatók előtt.

 

A képre kattintva galéria nyílik

A beruházás tekintetében 2024-től ismét a kivitelezési munkák kerülnek fókuszba. Mint megtudtuk: februártól a Vár utca ismét munkaterületté alakult. A kockakő burkolat most is – mint a beruházás 2022-es indulásakor – aszfaltburkolat védelmet kap, illetve a kivitelezői konzorciumok részéről megtörténik a munkaterület elhatárolás is. Az első ütemmel ellentétben az utca jelentős része előre meghatározott időszakokban (többnyire hétvégén és az esti órákban) továbbra is nyitott a látogatók előtt.

A felújítási munkákat öt cég: a Fejér-B.Á.L. Zrt., a LATEREX Építő Zrt., a VEMÉV-SZER Kft., a SWIETELSKY Magyarország Kft. és a B & G Generál Kft. végzi.

 

 

Tízezer négyzetméternyi homlokzatot újítottak fel

A 2022 márciusában elkezdett megújítás első évében látványos eredményeket ért el a Fejér-B.Á.L. Zrt. a hozzá tartozó 12, többségében műemléki védelem alatt álló épület felújítása során. Az első ütemben több mint 10 ezer négyzetméter homlokzat, mintegy ötezer négyzetméter tetőszerkezet és 500 homlokzati nyílászáró újult meg. Emellett főként restaurálási (fa, fém, kő, festő), belső bontási, szerkezetépítési és a falak utólagos vízszigetelési munkái zajlottak. 

 

 

A Vár utca projektelemeinek kivitelezését önállóan, illetve konzorciumi vállalásban valósítja meg a cég, az alábbiak szerint:

A Veszprémi Főegyházmegyéhez, mint beruházóhoz tartozó Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság megrendelésére a SWIETELSKY Magyarország Kft.-vel közös konzorciumban

  • a Bíró-Giczey Ház (2023 tavaszára elkészült),
  • a Szent István Templom (ferences templom),
  • a Ferences Rendház,
  • a Tejfalusy Ház felújítását.

 

A Bíró-Giczey Ház

 

A B&G General Kft.-vel konzorciumban

  • a Kisszeminárium,
  • a Kanonoki Ház,
  • a Simon Ház,
  • a Szent Imre Templom (piarista templom) és
  • a Piarista Rendház és Gimnázium megújítását.

A Szent Mihály Főplébánia homlokzatfelújítási munkáit önállóan hajtotta végre a Fejér-B.Á.L. Zrt., a Veszprém Megyei Jogú Város megrendelésére pedig a Várbörtön felújításán a VEMÉV-SZER Kft.-vel közösen dolgozik a cég.

 

A Kisszeminárium

 

Szinkronban zajlik valamennyi épület megújítása

A teljes projekt a félidejénél tart jelenleg. A februárban kezdődött második ütemben a belső kivitelezések kapnak hangsúlyt. A Fejér-B.Á.L. Zrt. és konzorciumi partnere tekintetében ezek aljzatképzési, erős- és gyengeáramú, illetve épületgépészeti munkák, valamint felületképzések, hideg- és melegburkolatok készítése, és a restaurátori feladatok megvalósítása – tájékoztatta lapunkat Lemli Ferenc főmérnök.

 

 

Mint elmondta: a Vár utcai projekt különlegessége annak összetettségében rejlik. „Ha a mi munkáinkat nézzük, akkor 12 - önállóan is jelentős szakmai munkát és felkészültséget igénylő – épület megújításáról van szó, amelyhez speciális helyszínként kapcsolódik a veszprémi belváros, zsákutcával, erősen korlátozott organizációs területtel. A kivitelezések ugyanis párhuzamosan, szinkronban zajlanak és ugyanazt a területet használják a társvállalkozók, illetve a konzorciumi tagok.”

Mindezek mellett a Biró-Giczey Ház és a Szent Mihály Főplébánia homlokzati felújítása esetében is a szűk határidő jelentette a legnagyobb feladatot, de 2023 tavaszán sikeresen átadták a két épületet. 

 

Bravúros kivitelezés, egyedi megoldásokkal

A főmérnök több részfeladatot is kiemelt, amelyre különös figyelmet fordítanak továbbra is.

Ilyen például a számos barokk kori értékkel bíró Tejfalussy Ház tetőszerkezetének átalakítása. Az épület Vár utca felőli szárnyát egy egyedileg erre a munkaszakaszra ill. területre tervezett védőtető segítségével óvták meg az átalakítás során. Ennek köszönhetően a terület egyik legrégebbi épületrészének, valamint a belső terekben található barokk elemeknek, falfestéseknek a károsodása megelőzhetővé vált.

 

 

A nagyszámú restaurátori feladat mellett több épület esetében jelentős szerkezeti megerősítésre, átalakításra is szükség van: egyrészt azért, mert az egyes épületelemek elöregedtek, másrészt a nyomvonalépítés, valamint a XXI. századi előírások és igények miatt.

Az első ütem munkálatai folyamatos régészeti felügyelet alatt zajlottak, melynek során rengeteg régészeti lelet és különleges érték került elő. Ezek között található bronzkori csontváz, a XI. századtól kezdődően arany- és ezüstérmék, I. és II. világháborús fegyverek, lőszerek, továbbá több helyen megtalálták a veszprémi vár középkori falszakaszait, valamint középkori és kora újkori temetkezéseket is feltártak a régészek.

 

Pasquale Cicogna velencei dózse 1585-1595 között vert arany érméje, melyet
 a Piarista Gimnázium földszintjének feltárása során találtak meg

Az épületeken belül több esetben azonosítottak nem várt falfestéseket, amelyekről eddig semmit sem tudtak. Ilyenre leltek az Érseki Palotában, a Kisszemináriumban, vagy a Körmendy Házban is.

A főmérnök zárásként kiemelte, a megrendelőkkel, illetve a konzorciumi partnerekkel való szoros együttműködést, és annak a mintegy 20 fős mérnökcsapatnak a munkáját, mely elengedhetetlen feltétele a projektelemek sikeres és magas színvonalú megvalósításának a kivitelezők részéről.

vissza

Kapcsolódó cikkeink

Pszichiátriai részleg számára újítják fel a Szent János kórház egyik műemléképületét
Laterex
  • mi-epul
  • 2024.08.08
Az akadálymentessé váló tömbben a kialakított betegszobákban 101 ágy lesz, de itt láthatják majd el a járóbetegeket is. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent Ján...
Bővebben Bővebben
Építőipari Nívódíj táblát avattak a LATEREX Zrt. kivitelezésében elkészült Pasaréti Közösségi Házban
Laterex
  • mi-epul
  • 2023.05.18
A közösségi ház hitéleti és közösségformáló szerepet tölt be, a plébánia lelkipásztori központja. Nemrégiben írtunk arról, hogy 2022-ben Középület / szakrális kategóriában Építőipari Nívódíjat* nyert a LATEREX Építő Zrt. kivit...
Bővebben Bővebben
Újabb szakaszokkal bővülhet a kerékpárút-hálózat Dunakeszin
Laterex
  • mi-epul
  • 2023.02.06
Több mint egymilliárd forintnyi forrásból kap lendületet a város, több projektet is megvalósítanak. Újabb elnyert forrásokból fejlesztik Dunakeszit. A Pest vármegyei városban inkubátorházat építenek, amely irodákat kínál a mik...
Bővebben Bővebben
Layher térállvány segíti a Jedlik Ányos Gimnázium speciális acélszerkezeti munkáit
Laterex
  • mi-epul
  • 2022.11.23
Az egyedi acélszerkezet üvegborításában nyújt segítséget a 10 méter magas Layher Allround térállványzat. A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) történetében egyedülálló építkezés zajlik, új épületszárnnyal bővül az intézmény, ...
Bővebben Bővebben
További híreink a témában