Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményének épített hallgatói centrumot a LATEREX
Jobb felső kockák Bal alsó kockák
  • Projektek
  • 2023.08.09

Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményének épített hallgatói centrumot a LATEREX

Elkészült a 18 ezer diákot oktató Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) új központi könyvtárának és hallgatói centrumának kivitelezésével a LATEREX Építő Zrt. A beruházás a 14. kerületi Bagolyvár utcában valósult meg a BGE Számviteli és Pénzügyi tanszéke melletti Bagolyvár Kollégium átalakításával.

Az állami forrásból megvalósuló zuglói fejlesztésről legutóbb a bokrétaünnepség idején számoltunk be tavaly májusban, ezúttal pedig a LATEREX projektfőmérnökét, Koncsek Pétert kérdeztük a legérdekesebb részletekről.

Egy kétszintes új átkötő épület is létrejött

A komplex fejlesztés három főbb projektelemből állt össze.

  • Egyrészt a kollégium A-jelű épületéhez kapcsolódó étkező-konyha funkciójú földszintes lepényépületet bontották el. Ennek a helyén épült fel a pinceszinttel, földszinttel és két emelettel kivitelezett könyvtárépület, amelyben liftet is elhelyeztek.
  • Másrészt az ’A’ épület földszintjén kijelölt szerkezeteket elbontották, és egy új hallgatói központot alakítottak ki közösségi és rekreációs terekkel.
  • A harmadik fő feladat pedig a ’B’, ’C’ és ’D’ jelű épületeket összekötő földszintes átkötő folyosó elbontása után az A épülethez kapcsolódó kétszintes új átkötő épület kivitelezése volt.

A projekt során újraütemezésre is szükség volt

A bontás során felülvizsgált szerkezetek a projekt kibővítését tették szükségessé, a tervezettnél több bontás vált a projekt részéve - derült ki a projektfőmérnök beszámolójából. "A gépészeti rendszer és villamos vezetékek cseréje és bővítése is bekerült feladataink közé a vezetékek korrodációja miatt. Mindezek természetesen megnövelték az átfutási időt” - mutatott rá Koncsek Péter.

A projektfőmérnök a könyvtárépületben az összességében közel 2500 négyzetméteren kialakított helyiségeket részletesen is bemutatta. A pinceszinten az épület üzemeltetési központja valósult meg, többek között karbantartói műhelyekkel, szerverhelyiséggel, gépészeti központtal és új modern tömörraktárakkal. A földszinten egy mobilfallal szekcionálható, multifunkciós előadótér és a központi aula kapott helyet, valamint az új étterem és konyhatér. Az első és a második emeleten az olvasótér épült ki kutatóállomásokkal, irodákkal és kutatószobákkal.

Az intézmény belső és külső közlekedése is előrébb lépett a projekt által

Koncsek Péter külön kitért rá, hogy az új könyvtárépület közvetlen összeköttetést kapott a kollégiumi épülettel. „Szintén a kollégiumhoz csatolt új átjáró-épület teszi lehetővé a közvetlen összeköttetést a kampusz többi épületével” – tette hozzá. „A hallgatók így az oktatási szárnyakat elhagyva az átkötő épületen keresztül a hallgatói központba juthatnak el közvetlenül, ahonnan pedig elérhetik a könyvtárat. A hallgatói központból és az átjáró épületből több ponton is ki lehet jutni az udvarra.”

A projekt jelentős átalakításokat hozott az épületek külső környezetében is. „A Bagolyvár utca felé eső területen egy új park került kialakításra utcabútorokkal, pihenőzónák kialakításával. Az elbontott átkötő szárny helyén pedig burkolt büféteraszt és zöldfelületű pihenőkerteket alakítottunk ki.”

Hozzátette, a parkolót mind a Bagolyvár, mind a Fráter György utca felől meg lehet közelíteni, immáron beléptető rendszerrel. Az új parkrészek alatt automata öntözőrendszer is telepítésre került.

A LATEREX leánycége, a Latkapos Kft. saját lakatosüzeme kulcsszerepet játszott

Amikor a projekt különlegességéről kérdeztük, a főmérnök a könyvtárépület homlokzati betonburkolatát és az azt fogadó acélvázat emelte ki. „A teljes homlokzatot fedő 3 centiméter vastagságú, egyedi gyártásban készült finombeton burkolat elhelyezéséhez olyan méretpontosságú acélszerkezetre volt szükség, melynek eltérése nem haladhatta meg a 15 millimétert” – mutatott rá.

A vasbetonszerkezet méretpontossága a szokásostól eltérő kivitelezést követelt meg: „Az acélváz teljeskörűen a LATEREX leánycége, a Latkapos Kft. lakatos üzemében került legyártásra, a helyszíni összeszerelést is szakembereink végezték, a végeredmény pedig önmagáért beszél.” A Latkapos az olvasóterek bútorozásáért is felelt a projekt során.

vissza

Kapcsolódó cikkeink